Megható pillanatok azok, amikor egy apró ember, akiért felelőséggel tartozunk, kimutatja nekünk az érzelmeit, érzéseit. Főleg azért megható dolog ez, mert ezek az apróságok őszinték, így minden, amit adnak, az egyfajta visszacsatolás az eddigi nevelési tevékenységünkről, illetve leginkább rólunk Szülőkről, (Nagyszülőkről), akik folyamatosan jelen vagyunk az Ő kis életében, világában.
A mindennapok örömteli pillanatai (Apa szemszögéből): amikor reggel, ébredés után (miután Anyával kihancúrozta magát) kitotyog a szobájából, keresi Apát, és mosolyogva odabújik mellé. Amikor a munkába induló Apát kikíséri az ajtóig, és szórja felé a puszikat. Amikor a hazaérkező Apát mosolyogva/mutogatva fogadja az ajtóban (néha még a reklámot is otthagyja ilyenkor).
De megható pillanat volt, amikor az egész napos Nagyizás után Apa értement, és a sokadszori eredménytelen hazainvitálás után végre kimondta a varázsszót: "gyere, megyünk Anyához". Lilla ekkor eldobott mindent, és izgatottan mutogatott az ajtó felé:) Ugyanez persze fordítva is igaz, a Nagyi/Nagypapa ugyanilyen hatásos varázsszónak bizonyul.
Az ölelést pedig már kérni sem kell, Lilla többnyire magától is kimutatja ezzel a gesztussal, hogy mennyire szeret bennünket.
Hozzászólások