Ákosunk ma töltötte be a 9. hónapját, és kibújt az ötödik foga:-) Sejtettük, hogy fogzik, mert az utóbbi három éjszakán néhányszor felsírt (amúgy általában ébredés nélkül telnek az éjszakák), de egyéb jele nem volt... A nyála sem ömlött jobban, mint egyébként szokott, és a szájába is pont úgy tömött mindent, mint eddig...
Amúgy Ákos 7870 gramm, és 71 centi körül van:-) Bár a védőnő nincs meglégedve a súlyával, de nem aggódunk, mert nagyjából Lilla méreteit követi, és amúgy iszonyatos haspók. Épp ma gondolkodtunk rajta -miután a kelkáposztafőzeléket is jó étvággyal falta -, hogy még nem is volt olyan étel, amit Ákos ne evett volna meg. Bármit megeszik: a finomfőzeléket, húst, virslit, paprikáskrumplit, bundáskenyeret, májkrémes- illetve vajaskenyeret, mindenféle gyümölcsöt... reméljük később sem lesz válogatósabb:-) A falánkságról még annyit, hogy tulajdonképpen bármikor képes enni (akkor is, ha épp jól lakott). Ha a család valamely másik tagja ül le enni, Ákos rögtön ott terem, és tátogó szájjal jelzi, hogy bizony ő is megkóstolná azt a valamit. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk akkor némi "babababa...mmmm"-mel hangsúlyozza, hogy Baba is enni szeretne.
Egyébként Ákos szépen tud "tapsi-tapsizni", nagyon tudja csattogtatni már a tenyerét, viszont "pápázásnál" integetés helyett csak mondja, hogy "pápá", ami persze nagy dolog:-)
Legutóbb féléves kora körül írtuk, hogy némi segítséggel ül, illetve a mászást gyakorolja... hát ez már jó rég volt (ejnye-bejnye Apa! Te vagy a blogfelelős!:-) apa megj: persze, blogfelelős :D) Szóval jóideje megy már az önálló ülés, mászás, sőt 7 hónapos kora óta ácsorog is már pici fiúnk. Egy ideje fél percig képes kapaszkodás nélkül állva maradni, menni viszont még csak kanapé illetve polc mentén sikerül neki.
Ami azt illeti Ákos kissé vakmerőnek bizonyul, több baleset éri, mint Lillát érte anno (persze még emlékszünk arra, mikor Lilla elharapta a száját, mindkét meglévő fogával). Anya némi aggodalommal néz a következő évek elébe, amiben tegnap az is közrejátszott, hogy az itthoni kiscsúszdára Ákos simán felmászott, persze nem ám a lépcsőn! A lépcső (ami igazából létra :D) fokai ugyanis túl magasnak bizonyultak: az elsőre még ugyan fellépett valahogy, de a másodikra nem tudta felemelni a lábát... így hát a csúszda lecsúszós részén araszolt felfelé Törpénk. Az első néhány alkalommal szemfülesek voltunk, és leemeltük a tetjéről, de sokadik alkalommal nem voltunk elég gyorsak és - némi visszacsúszást követően - fenékreülés és hanyattvágódás következett, igaz, nem esett nagyobbat, mint egyébként szokott.
Az elmúlt hetekben sűrűn jártunk strandon, és megállapítottuk, hogy Ákos éppúgy élvezi a vizet, mint Lilla. Persze ez már itthon a fürdések alatt is kiderült, de valósággá úszógumival, medencében vált.
Lillánk pedig ugyanolyan Tündérmackó, mint eddig volt:-) Ákossal aranyosan szokott játszani, foglalkozik vele, szereti etetni, itatni. Féltékenység nem jellemző, inkább némi irigység látszik, sokszor kell épp az a játék, ami Ákosnál van, amit valahol megértünk, végülis majdnem 3 évig egyke volt. Ezért óriási dolog, hogy minden gond nélkül átadta Ákosnak az etetőszékét, (persze cserébe kapott egy szép ülésmagasítót a nagy székre), de nem is gondoltunk, hogy ilyen simán megy majd. És nagyon ragaszkodik az öccséhez, ha elmegyünk valahová, mindig megkérdezi, hogy Ákost is visszük-e, mert előfordult, hogy pityogni kezdett, mert azt hitte, Ákost nem hozzuk haza Mamáéktól:-) Az egyik szomszéd néni időnként megkérdezi Lillától, hogy neki adja-e Ákost, mire Lilla gyorsan átöleli Öcsit, és rávágja, hogy NEM! (Persze aztán elmondom Lillának, hogy a néni csak viccelt, és mi sem adnánk oda Ákost neki). Olyan is volt, hogy a játszótéren egy másik kislány odajött megcsodálni Ákost (Jé! Kisbaba!), mire Lilla gyorsan megfogta a kezem, és mondta, hogy menjünk haza, már nem akar játszani. Azonnal összeállt a kép: Lilla nagyon félt, hogy a kislány elviszi a testvérét, de aztán ezt is meg tudtuk beszélni.
Erről jut eszembe: Lilla nagyon szeret beszélni. Apával sokszor összenézünk mosolyogva, hogy milyen beszédkényszere van:-). Apa: ez természetesen altatáskor legjellemzőbb: izgatottan meséli az aznapi élményeit sokadszorra, és csak akkor hajlandó elaludni, ha az utolsó gondolatát is megosztotta velünk.
Hozzászólások