Lillus 5 hónapos!!!

Öt hónap egy felnőtt életében sem kevés idő (még akkor sem, ha úgy tűnik, gyorsan elrepül)... A Szülőkkel is számtalan dolog történt, hát még Lillussal!

Nekem azóta is sokszor-sokszor bevillan az a pontosan öt hónappal ezelőtti éjszaka, amikor Lillus megszületett. Még nem írtam le ezzel kapcsolatos érzéseimet, pedig életem legcsodálatosabb és legmeghatározóbb élménye, talán azért is, mert érzelmeim olyan széles spektrumon mozogtak, olyan dolgokat éltem át, olyan intenzív impulzusokat kaptam, mint addig soha.

Sosem felejtem el azt a félemmel teli aggódást, amit a kórház felé vezető úton éreztem (és a szülőszobán végig...) Aggódtam azért a két emberért, akikre az éjszaka "neheze" várt, és természetesen féltem az ismeretlentől, hiszen olyan esemény elé néztem, néztünk, ami addig sohasem történt velünk.  

Sosem felejtem az a tehetetlenséget, azt a dühöt, amikor Anya fájdalmát és szenvedését láttam, de sem tenni ellene, sem enyhíteni nem tudtam rajta.

Sosem felejtem el Anya fáradt, mégis gyönyörű szemeit, amik olyannyira hálásan tekintettek rám, amiért megnedvesített zsebkendővel törölgettem a homlokát, ajkait, masszíroztam a vállát.

Sosem felejtem a szülőszoba monoton zaját, Lilla és Anya párhuzamosan hallható szívhangját, amik egyszerre töltöttek el szorongással, szeretettel és csodálattal.

Természetesen sosem felejtem el azt a túláradó szeretetet, amikor Lillust megláttam. Hálás vagyok, hogy elvághattam a köldökzsinórt, megkönnyeztem, amikor Lillus felsírt, és kicsit vicces lehetett, amikor a csodálattól annyira lemerevedtem, hogy a doki megkérdezte "na, apuka, odaadja azt a gépet, hogy lefényképezhessem magukat?" :)

És sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor hárman maradtunk a szobában, és Anya magához ölelte gyermekét.  Ekkor nehezedett rám először igazán a felelősség súlya, de ekkor töltött el a határtalan boldogság és az összetartozás érzése is.