Drága Pici Kismanóm!
Itt vagy a pocakomban.
Május elején úgy határoztunk Apával, hogy várunk Rád. És rögtön jöttél is. Amikor elkészült az első pozitív terhességi teszt, - bár én már biztos voltam benne, hogy babát várok -, Apa még kétkedve fogadta a hírt, ugyanúgy, mint pár nap múlva, amikor újra pozitív lett egy teszt… Apa még akkor sem akarta elhinni :).
Mindketten vártunk, mégis hidegzuhanyként ért a felismerés, hogy szülők leszünk, és felelősek leszünk egy kis emberért. Aztán elmentünk a doktor bácsihoz, aki megerősítette, hogy egy 5 hetes embrió van a pocakomban. Kaptunk egy ultrahang felvételt, amin még csak egy pici babszem látszott. Ekkor még csak kis Babzsáknak hívtalak. Aztán 8 hetesen készült egy újabb ultrahang, ekkor már láthattam, ahogy lüktet a pici szíved.
Innentől kezdődtek ám az igazi rosszullétek. Az enyhe émelygést felváltotta a rettentő fejfájás és az igazi hányinger, mintha mindennap iszonyatosan másnapos lettem volna. Közben a hormonjaim is elkezdtek dolgozni, ami nem csak pattanásokban, hanem a hangulatingadozásokban is megmutatkozott: egyik pillanatban még nevettem, egy másik pillanatban már sírnom kellett. Apa néha csodálkozva nézett rám, hogy most mi történt, mi rosszat mondhatott, mit tehetett, mi az, ami ilyen hatást vált ki Anyából :)…
folyt köv.
Hozzászólások